Látogass el nemzetközi oldalunkra
 
 
 
 

A Mars akcióban

Az alapelveinknek megfelelően végezzük a tevékenységünket a világ több, mint 75 országában.
 
 


Minőség

Az ‘M’ betű az M&M’S® minőségének a szimbóluma, és mindig megjelenik a terméken. Az első ‘M’ betű 1950-ben került az M&M’S csokoládés változatának darabjaira, hogy biztosítani lehessen a vásárlók számára a minőséget, mivel az M&M’S eladások jelentős része ömlesztve történt. Létrejött a “Keresd az M-et minden darabon!” jelmondat, hogy a vásárlók meggyőződhessenek arról, hogy a valódi terméket kapják. Az eredeti fekete betű után a ma ismert fehér M&M’S nyomtatás 1954-ben indult meg.

Mára az emberek milliói úgy kapják be az M&M’S-et, hogy egy percig sem tűnődnek azon, ki festette rájuk azokat az apró betűket. Az igazság az, hogy ehhez hihetetlenül kifinomult technológia szükséges, amely rengeteg idő, pénz és szakértelem ráfordításával jött létre. Mi azonban fanatikusan törekszünk a tökéletességre. Miután kifejlesztettük a technológiát, ma már rövid, testreszabott változatokat is gyárthatunk, jóformán bármilyen szöveggel. Ez a megoldás marketinglehetőségekkel kecsegtet, és nem másból, mint a minőség iránti elkötelezettségünkből született.

Felelősség

A Mars Inc világszerte rangos egyetemekkel és kutatóintézetekkel szorosan együttműködve szerepet vállal a kakaóval kapcsolatos kutatásokban, amelyeknek középpontjában a növény genetikája, betegségek és kártevők elleni védelme, jobb minőségű kakaófa szaporítása, a kakaó- és csokoládéfogyasztás egészségügyi hatásai állnak, valamint annak vizsgálata, hogy a kakaóban található jótékony anyagok természetes szintje hogyan őrizhető meg a feldolgozás során. Ez a maga nemében páratlan mélységű és jelentőségű tudományos kutatás.

Kölcsönösség

1991-ben több, mint 23 tonna SNICKERS® MILKY WAY®, MARS® és RAIDER® szeletet értékesítettünk rubelért a Független Államok Közösségében (FÁK), majd a Mars irodákat nyitott Varsóban, Prágában és Moszkvában.

Az orosz valuta hirtelen leértékelődésének az átlag orosz emberek voltak a legnagyobb vesztesei, mivel az importcikkek és az élelmiszerek ára az egekbe szökött. De a Marsnál nem a részvényesek érdekei diktálnak, és nem aggódunk a rövidtávú eredmények miatt.  Megkapaszkodtunk, folytattuk a befektetéseket, és amikor megváltozott a helyzet, mi készen álltunk.

Hatékonyság

Amikor Gilles Barathier, aki a franciaországi St Denis de l’Hotel-ben karbantartó technikusként dolgozott, észlelt egy hibát a termelési rendszerünkben, ami miatt az állateledel nem volt mindig hatékonyan elosztva a csomagolóanyagban, ezért kitalált egy új, jobb csomagolási megoldást.

Korábbi, helikopterszerelőként szerzett tapasztalataira támaszkodva Barathier gyorsan kifejlesztette ‘a forgószelet’, egy olyan terméktovábbító rendszert, amely megoldotta a termékek eltömődésének korábbi problémáját, és meggyorsította a termék csomagolását a gyártósoron. A forgószelet ma már a Mars gyáraiban világszerte alkalmazzák.

Szabadság

A WALTHAM® Centre for Pet Nutrition 1965-ben jött létre az Egyesült Királyságban a háziállatok táplálkozási szükségleteinek, ízlésének és viselkedésének tanulmányozására. Magántulajdonban lévő vállalatként a Mars számára adott a szabadság, hogy kifejezetten a kedvencek életminőségének javítása céljából a háziállatokkal kapcsolatos kutatást végezzen.

A csapatunk úttörő szerepet játszott számos áttörést jelentő tudományos eredmény elérésében az állateledel-kutatás területén, és több, mint 1,500 publikáció, valamint a tudományos és állatbarát közösségekkel való rendszeres kommunikáció segítségével tette elérhetővé a Központ eredményeit. A táplálkozás és az állatgondozás javítását célzó termékek kifejlesztésével világszerte hozzájárulunk ahhoz, hogy a háziállatok egészségesebb és boldogabb életet éljenek.

 
 
 

Karrier a Marsnál

A mi sikerünk záloga a Te sikered. Bárhol is dolgozzál a szervezetben, mi biztosítjuk a növekedéshez szükséges környezetet és befektetést.

 
 
 

Márkáink

Minden évben az emberek világszerte több milliárd alkalommal megtapasztalják a munkánk eredményét.

 
 
 

Az öt alapelv

Az alapelveinknek megfelelően végezzük a tevékenységünket a világ több, mint 75 országában.